... Nem tudom, mi az a 12 lépés, de ha hasznosnak érzed, biztosan jó lehet. Ma, itt és most két dolgot tudok mondani: az egyik az, hogy a hit nem érzések és érzelmek kérdése, a másik pedig, hogy talán nem baj, ha úgy érzed elveszted a hited, mert egyáltalán nem biztos, hogy az, amit elveszni látsz, az valóban az igazi, szívből-lélekből jövő hit. Megszokott dolgokat, betanult imákat, vélt érzéseket el lehet hagyni, ezek előbb utóbb maguktól is lepotyognak az emberről, mint a megszáradt sár a lábról. A nedves homok megtapad ugyan egy ideig a lábon, de ha megszárítja a tiszta tengeri szél és a forró tengerparti nap, gyorsan lepereg. Hitet nem lehet tanulni, nem lehet akarni, megszerezni, sem pedig visszaszerezni. Nem lehet birtokolni. Fura, de az ember már csak azért is erőlködik, hogy kicsikarjon magából néhány csepp hitet, mert a család, nevelés, szűkebb-tágabb társadalmi környezet, a gondolkodásmód ezt kívánja és könyörtelenül odavág öntudatlan lelkiismeretfurdalásokat, frusztrációt okozva. Hogyan mehetsz templomba, ha nem érzel hitet, nem szégyelled magad, hogy hitetlen vagy? NEM SZÉGYELLED MAGAD? Fura, de mintha a Teremtés könyvét olvasnánk, amikor a kígyó szóba elegyedik Évával, ő pedig rádöbben, hogy mezítelen, szégyellni kezdi magát. Eddigi önfeledt, tiszta naivitását beárnyékolja a szégyen érzete, pedig semmi nem változott... Épp csak hallgatott a szóra, elkezdett szégyent érezni valami miatt, ami nem rossz, nem bűn, ami eddig nem tette boldogtalanná, s így elindult a bűnbeesés, - másképp fogalmazva - az Istentől s ezáltal önmagától való eltávolodás útján. Olyan könnyű azt mondani: ha hazudsz, lopsz, káromkodsz, csalsz, önző vagy, bűnt követsz el... De ezek már csak felszíni kézzelfogható következményei az önmagunktól való eltávolodásnak.
Nem hit, ha templomban vagy imádság közben érzelmeket érzel, éppen ezért az sem jelenti a hit elvesztését, ha semmi érzelmet nem érzel. Nem tudom miért - talán mert az ember az érzelmek átélése vagy nemátélése miatt tudja leginkább értékelni önmaga boldogságát - de valahogy a hitet is igyekszenek mérni, pedig a hitnek nincs mértékegysége és végképp nem mértékegysége az érzett - vagy az érezni vélt érzelem. Kicsi a hite, nagy a hite. Van középszintű hit is?
Hagyjuk az érzelmeket, érzéseket, ezek amúgy sincsenek a hatalmunkban, az érzelmek jönnek-mennek, felhevülnek, lankadnak, egyszercsak kialszanak. Ami tegnap még lángoló volt, ma reggelre elhamvadt. Nem lenne szabad döntést hozni pusztán érzelmek alapján, jóllehet a döntéseink javarészét mégiscsak az érzelmeinknek alávetve hozzuk. Fontosak az érzelmek és kellenek is, de nem szabad mértékké tenni őket. A szeretetnek nem szabad, hogy az érzelmi hőfok legyen a mértéke.
A tényleges hit egy megtett útra való visszatekintés eredményeként kel életre. Az ember megáll, visszatekint eddigi életére és felfedezi benne azt a VONALAT, amely mentén vezetve volt eddig, felfedezi a múlt tükrében a jelent és épp a múltban felfedezett dolgokra alapozva kezdi merni hinni, hogy a jövőben ez a vonal ugyanúgy ott lesz az életében, s bár érteni nem érti, felfogni nem tudja, de elkezdi hinni, hogy tart valahová az élete, s hogy ez az irány nem pusztán a véletlen műve, nem a szerencse-balszerencse mégiscsak szerencsés kimenetelű játéka. Ez a hit.
